udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Féder Zoltán

2006. május 4.

Május 3-án mutatták be a Sepsiszentgyörgyről Izraelbe költözött Féder Zoltán Zsidók Háromszéken /Charta, Sepsiszentgyörgy/ című könyvét. A szerző agrármérnökként 1968–1977 között az árkosi Agronómusok Házának volt alapítója és igazgatója. Kisgyörgy Tamás, a kötetet megjelentető Charta vezetője, a kiadó történelmi vonatkozású könyveiről beszélt. /(mózes): A múltat feltárni kötelességünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./

2007. szeptember 8.

Féder Zoltán Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégium diákjaként olyan tanáraitól tanulta meg az emberi kapcsolatok, magatartások normáit, mint Konsza Samu, Rác Gábor, Harkó József vagy Salamon Sándor. Gondolatiságuk az együttélésnek, a zsidókkal szembeni toleranciának azt az erkölcsi, etikai szellemiségét tükrözte, mely oly jellemző volt ez erdélyi, a székelyföldi világra. Ennek a toleráns szellemnek olyan háromszéki publicisták, tollforgatók adtak hangot, mint Málik József, Benedek Elek, Veress Dániel, Forró László, Beke György és Domokos Géza. Féder Zoltán Izraelben él, Zsidók Háromszéken című munkája a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadónál látott napvilágot. Megdöbbenéssel olvasta a kezébe került Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című lap 2007/8. számát, amely antiszemita írásokat közölt. A lap főszerkesztője, Horváth Alpár kifejtette, hogy nem antiszemita, ,,egyetlen árva saját mondata sem szerepel az inkriminált lap oldalain”. A lap az antiszemita irodalomnak hírhedt forrásmunkájából a ,,Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei”-ből idézett. /Európai idők – európai gondolatok? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék